Jogosultkutatás
Fontos tájékoztatás! Kérjük, olvassa el!
1. Így kereshet a hangfelvételek között
2. A kiválasztott hangfelvételek regisztrációja
3. Így kereshet az előadóművészek között
4. További fontos tudnivalók
Ezen az oldalon a 2016. július 28-át követően beszedett és felosztott jogdíjakra vonatkozó jogosultkutatás végezhető el. A jogosultkutatás célja, hogy mielőbb beszerezzük a jogdíjak kifizetéséhez még hiányzó információkat.
Fontos tudni, hogy az itt megjelenített adatok között nagy számban vannak olyan felvételek is, amelyeknek a címét és vezető előadóját a játszási listákból természetesen már ismerjük, de a felvételt az érintett előadóművészek egy része még nem regisztrálta.
Kérdéseivel, észrevételeivel keresheti az EJI Ügyfélszolgálatát a (06-1) 479-5164-es telefonszámon vagy az info@eji.hu e-mail címen.
A hangfelvétel teljes vagy részleges címének beírásával rákereshet azokra a hangfelvételekre, amelyeknél jogdíjkifizetéshez további információ szükséges, pl. mert nem áll rendelkezésre a kiadó nevére vagy a kiadási évre vonatkozó adat, így nem állapítható meg, hogy azonos című vagy többször kiadott hangfelvételek esetén pontosan melyikről van szó.
A keresés eredménye a keresőfelület alatti táblázatban jelenik meg.
A hangfelvételek keresését pontosíthatja, szűkítheti, ha a kitölti a "Vezető előadó", "Kiadó" és "Kiadás éve" mezőket is. Több keresési mező kitöltése esetén tovább bővítheti vagy szűkítheti a keresést "Mezők kapcsolata" gomb használatával. "Vagy" állásban bővül a keresés, mert ilyenkor minden olyan hangfelvétel megjelenik az eredményben, amelynek akárcsak egy adata is tartalmazza a beírt keresési feltételek bármelyikét. "És" állásban szűkül a keresés mert ilyenkor csak az a hangfelvétel jelenik meg, amelynek adatai az összes beírt keresési feltételt tartalmazzák.
Ha nem tudja, a hangfelvétel melyik adatára szeretne rákeresni, használja a "Keresés mindenben" mezőt.
A keresés eredményét mutató táblázatban kattintson a regisztrálni kívánt hangfelvételt tartalmazó sorra. A hangfelvétel ezzel átkerül a keresési mezőtől jobbra található "Kiválasztott hangfelvételek" listájába. Ha befejezte a regisztrálni kívánt hangfelvételek keresését és kiválasztását, kattintson a Kiválasztott hangfelvételek listája alatt található "Regisztrálom ezeket a hangfelvételeket »" gombra és kövesse a képernyőn megjelenő adatlapon a kitöltési utasításokat.
Az "Előadóművész keresése" menüpontban azon előadóművészek nevére lehet rákeresni, akiknek jelenlegi kézbesítési címét (tartózkodási helyét) nem ismerjük, és a jogdíjat számára ezért nem tudjuk kifizetni. Rákereshet továbbá azon elhunyt előadóművészek nevére is, akik örököseit keressük. A keresés eredménye a keresőfelület alatti táblázatban jelenik meg.
Kérjük, ha saját nevét megtalálta listánkban, úgy a weboldalunkon elérhető személyi adatlap kitöltésével tájékoztassa az EJI-t a jogdíj kifizetéséhez szükséges adatairól.
A jogosultkutatás során regisztrált hangfelvételeket a jövőben keletkező jogdíjak felosztásánál természetesen már figyelembe vesszük, Önnek tehát azzal további teendője nincs. Amennyiben a már regisztrált vagy ahhoz hasonló felvétel esetleg továbbra is megjelenik a kereshető felvételek között, annak két oka lehet: a) a felhasználó a nála lejátszott felvételt téves adatokkal adta át nekünk; vagy b) még mindig van olyan előadóművész, aki ezen a felvételen közreműködött, de azt még nem regisztrálta.
Ha az eredménylistában olyan felvételt talál, amelyet korábban már regisztrált, kérjük, azt ne regisztrálja újra, hanem az info@eji.hu címen tájékoztasson bennünket a helyes adatokról.
A kereshető felvételek adatait pontosan úgy tüntetjük fel, ahogy azokat a felhasználók nekünk átadták. Kérjük, hogy a regisztrációt megelőzően minden esetben ellenőrizze az adatok helyességét. Kérjük továbbá, hogy csak azokat a felvételeit regisztrálja, amelyek kereskedelmi forgalomban megjelentek, azaz amelyek megvásárolhatók, vagy az interneten elérhetők letöltésre vagy meghallgatásra.