HÍREK, TÁJÉKOZTATÓK

Sok sebtől vérzik az élő zene világa – interjú az EJI elnökével
2025-02-11
Gyimesi László, az EJI elnöke az Indexnek adott interjút.

Lezárult az EJI idei jogosultkutatása
2025-01-09
A jogosultkutatás eredményeképp 800 millió forint eddig ismeretlen jogdíj talált gazdára

Módosult az EJI Felosztási Szabályzata
2024-12-05
A Küldöttgyűlés 2024. december 4-én tartotta idei utolsó ülését, amelyen fontos döntések születtek

Az EJI 1 milliárd forint jogdíjat fizet ki
2024-12-05
Az audiovizuális, televíziós ismétlési és az internetes jogdíjak most kifizetett összege néhány millió híján elérte az 1 milliárd forintot.

Augusztus 3-án az EJI Ügyfélszolgálata zárva tart
2024-07-25
2024. augusztus 3-án, szombaton EJI ügyfélszolgálata nem lesz elérhető, a beérkező üzeneteket kollégáink augusztus 5-én kezdik el feldolgozni.

Lezártuk a hangfelvételi felosztást
2024-07-25
A felosztás a 2023. évi rádiós-, televíziós sugárzási jogdíjakat, a háttérzenei jogdíjakat, a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazását fogta át.

MI a Felosztási Szabályzatban
2024-06-03
Az EJI küldöttgyűlése áttekintette a generatív mesterséges intelligencia (MI) által generált új helyzetet és arra reagálva 2024. május 28-i ülésén módosította a Felosztási Szabályzatot.

Május 21-én az EJI ügyfélszolgálata szünetel
2024-06-03
Előre tervezett áramszünet miatt az EJI ügyfélszolgálata május 21-én nem lesz elérhető.

Lezárult a tisztújítás második szakasza
2024-03-28
A küldöttek négy évre megválasztották az Egyesület elnökségét, felügyelőbizottságát és jogdíjbizottságait

Tisztújítás: megújult az EJI Küldöttgyűlése
2024-03-28
Egyesületünk 2024. február 22. napján a Budapest Music Centerben tartotta meg tisztújító Választógyűlését.

Megismételt Választógyűlés 2024
2024-02-19
Az EJI februárban rendezi meg négyévente esedékes tisztújítását.

Új módszerek a jogosultkutatásban – tovább nőtt a kifizetett jogdíjak összege
2023-12-12
Több mint egymilliárd forintot fizet ki az EJI a magyar és külföldi előadóművészek részére.

Ünnepi nyitvatartás
2023-12-12
Ügyfélszolgálatunk 2023. december 22-én 12.00 óráig várja az előadóművészek megkeresését.

Az EJI lezárta az audiovizuális jogdíjfelosztást
2023-09-29
800 millió forint jogdíjat fizet az EJI a színészeknek

Az MI ne öltözhessen emberbőrbe! – nyílt levél
2023-09-29
Előadókat és szerzőket képviselő nemzetközi szervezetek közös nyílt levelet fogalmaztak meg a mesterséges intelligencia használata kapcsán.

Hangfelvételi jogdíjak – az eddigi legnagyobb összegű kifizetés
2023-07-12
Csaknem 1,8 milliárd forint összegű jogdíjat fizet ki az EJI több mint százezer magyar és külföldi zenésznek.

Módosult az EJI Felosztási Szabályzata
2023-07-12
Az EJI Küldöttgyűlése 2023. május végén több ponton módosította a Felosztási Szabályzatot. Az alábbiakban a leglényegesebb intézkedésekről adunk tájékoztatást.

Előre hozzuk a televíziós ismétlési jogdíjak felosztását
2022-07-25
A felosztás új időpontja tompítja a KATA-ra vonatkozó új szabályok hátrányos következményeit.

Megkezdtük a zenei jogdíjak kifizetését
2022-07-25
1,6 milliárd forint jogdíjat fizet ki hatvannégyezernél is több magyar és külföldi zenész számára az EJI, a rádiós-, televíziós játszások, háttérzenei elhangzások, és a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek felhasználása után.

Lezártuk a külföldről beszedett jogdíjak felosztását
2022-04-01
Több mint hétszáz magyar előadó részesül a jogdíjból.

Több mint 115 millió forint jogosultját azonosította be utólag az EJI
2022-04-01
A január közepén lezárt jogosultkutatás során az EJI több mint 115 millió forint jogdíj jogosultját azonosította be. A jogdíjak kifizetése folyamatban van.

Ünnepi nyitvatartás
2021-12-09
Az EJI Ügyfélszolgálata az ünnepek alatt is várja az előadók megkereséseit.

A zenészek harmada felhagyhat a zenéléssel
2021-12-09
A pandémia ideje alatt minden második zenész elvesztette zenei bevételeinek 90%-át.

Meghalt Póka Egon
2021-09-15
Megrendülve tudatjuk, hogy szeretett barátunk és kollégánk, Póka Egon életének 69. évében elhunyt.

Idén is magyar zenész kapja a legtöbb jogdíjat
2021-09-15
Az egy évvel korábbinál valamivel kevesebb, 1,4 milliárd forint jogdíjat fizet ki hatvanháromezer magyar és külföldi zenész számára az EJI. A most lezárt zenei jogdíjfelosztás magában foglalja a rádiós és háttérzenei jogdíjakat, a Deezer által megfizetett jogdíjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazást.

Személyes ügyfélszolgálat minden nap
2021-07-30
Hétfőtől minden nap személyes Ügyfélszolgálat az EJI-nél

Az EJI Elnökségének beszámolója
2021-07-30
Már letölthető az EJI Elnökségének 2020. évi beszámolója.

Az ügyfélszolgálat már személyesen is felkereshető
2021-05-14
Az Ügyfélszolgálat hétfőnként, szerdánként és csütörtökönként kereshető fel személyesen.

Külföldi és jogosultkutatás után járó jogdíjakat fizet az EJI
2021-05-14
55 ezer magyar és külföldi előadóművésznek fizet jogdíjat az EJI.

A kata megfizetése alóli mentesülés kulisszatitkai
2021-03-23
A 2021 februárjában már a KATA szabályai szerint adózó előadó-művészeti vagy előadó-művészetet kiegészítő tevékenységet tényleges főtevékenységként folytató vállalkozások, egyéni vállalkozók 2021 márciusában, valamint áprilisában mentesülnek a KATA megfizetése alól. Ennek részletszabályait, technikai részleteit az alábbiakban foglaljuk össze.

Újabb azonnali gyorssegélyről döntött az EJI
2021-03-23
Az EJI az előadóművészek megsegítésére újabb rendkívüli szociális támogatás folyósításáról döntött.

Közelgő regisztrációs határidő: 2021. március 1.
2021-02-22
A hangfelvételek regisztrációs határideje 2021. március 1-je

Elhunyt Sólyom-Nagy Sándor
2021-02-22
Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület alapító tisztségviselője.

ProArt Zeneipari Jelentés 2020
2020-12-17
Elkészült a ProArt Zeneipari Jelentés 2020, a Szövetség negyedik átfogó elemzése. A kutatásban az EJI is részt vett.

Ünnepi nyitvatartás
2020-12-17
Az EJI online ügyfélszolgálata december 12-én (szombaton), majd december 23-ig a szoksásos rendben várja az előadóművészek megkeresését.

Kihirdették a jövő évi adóváltozásokat
2020-11-27
Az elfogadott adócsomag sajnos semmilyen érdemi segítséget nem nyújt az előadóművészeknek. Tájékoztatónkban az előadók számára legfontosabb változásokat ismertetjük.

60 milliós gyorssegélyről döntött az EJI
2020-11-27
Újabb mentőöv a koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe került előadóknak.

Elhunyt Benkő László
2020-11-18
Elhunyt Benkő László, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, zeneszerző, az Omega billentyűse, az EJI Jogdíjbizottságának és Küldöttgyűlésének tagja.

Tájékoztató a hitelfizetési és hitelfelmondási moratóriumról
2020-10-30
Az Országgyűlés meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriummal és hitelfelmondási tilalommal segíti a nehéz helyzetben lévőket.

Szünetel a személyes félfogadás az Ügyfélszolgálaton
2020-10-14
2020. október 14. napjától szünetel a személyes félfogadás az EJI ügyfélszolgálatán.

Online számlázás: letelik a türelmi idő!
2020-10-14
2020. szeptember 30-ával lejár az adóhatóság által meghirdetett bírságolási moratórium.

Változás az EJI ügyfélszolgálatán: hőmérsékletmérés a bejáratnál
2020-09-15
Az Ügyfélszolgálatot személyesen felkeresők hőmérsékletét érintésmentes készülékkel mérjük meg belépést megelőzően.

Küldöttgyűlési határozat az előadóművészek méltányos jogdíjairól
2020-09-15
A Küldöttgyűlés határozatban kéri az előadóművészek súlyos jogi hátrányainak felszámolását is célzó új irányelvek megfelelő hazai bevezetését.

Rekord: 1 milliárd forint jogdíj gyorsított eljárásban augusztus végéig
2020-07-13
Átütemezte az audiovizuális nagyfelosztást az EJI

1,5 milliárd jogdíj: a legtöbbet magyar zenészek kapják
2020-07-13
Lezárta a hangfelvételi nagyfelosztást az EJI

Felmérés az EJI veszélyhelyzeti tevékenységéről
2020-06-29
Közel 500 előadóművész mondta el véleményét az EJI veszélyhelyzeti tevékenységéről.

A veszélyhelyzet utáni átmeneti jogszabályokról
2020-06-18
Az Országgyűlés a 2020. évi LVII. törvényben a veszélyhelyzetet 2020. június 18. napjával megszüntette. Tájékoztatónkban az előadóművészeket érintő legfontosabb információkat gyűjtöttük össze.

A cél a zenészek biztonságos visszatérése a munkába
2020-06-18
A Zeneművészek Nemzetközi Szövetsége (FIM) ajánlást fogalmazott meg a zenekari zenészek munkába való biztonságos visszatéréséhez.

Az EJI felgyorsítja a jogdíjkifizetést
2020-05-27
Az EJI Küldöttgyűlése a jogdíjkifizetések felgyorsítása érdekében 2020. május 20-án módosította az Egyesület felosztási szabályzatát.

Az éttermekben már szólhat az élő zene
2020-05-27
Nem korlátozzák már a veszélyhelyzeti jogszabályok az élő zenét az éttermekben, kávézókban.

Május 25-től ismét elérhető az EJI személyes Ügyfélszolgálata!
2020-05-21
Az ügyfélszolgálat előzetes időpontegyeztetés után látogatható.

A Küldöttgyűlés felgyorsította a jogdíjfelosztást
2020-05-21
A Felosztási Szabályzat módosításával a Küldöttgyűlés gondoskodott a jogdíjfelosztás felgyorsításáról

Az EJI elektronikusan tartotta meg tisztújító Küldöttgyűlését
2020-05-20
A Küldöttgyűlés az Elnökség és a Felügyelőbizottság tagjainak újra bizalmat szavazott.

Tájékoztató előadóknak a vállalkozók munkanélküli ellátásáról
2020-05-12
Összefoglaló arról, miként igényelhet munkanélküli ellátást az az előadó, aki vállalkozóként dolgozott.

Ilyen rendkívüli helyzettel, mint a koronavírus, még nem kellett szembenéznünk
2020-05-08
Interjú dr. Gyimesi Lászlóval, az EJI elnökével

Nyílt levél a kulturális alkotók támogatására
2020-04-07
Niklas Nienass, az Európai Parlament Németországban megválasztott tagja nyílt levelet írt az Európai Bizottságnak az európai kulturális ágazatok támogatására. A nyílt levélhez eddig az Európai Parlament további 104 képviselője, közel 300 kulturális szervezet és többezer magánszemély csatlakozott.

Aláírásgyűjtés az Előadóművészi Szolidaritási Alapért
2020-04-03
Per Lindvall, az ABBA dobosa aláírásgyűjtést kezdeményezett az Előadóművészek Szolidaritási Alapjának létrehozásáért.

Hozzák létre az Előadóművészek Szolidaritási Alapját
2020-03-28
Az európai közös jogkezelő szervezetek levélben kérték az Előadóművészek Szolidaritási Alapjának létrehozását az Európai Bizottság elnökétől.

Tájékoztató a veszélyhelyzeti jogszabályokról
2020-03-28
Kövesse nyomon oldalunkon az előadóművészeket érintő legfontosabb veszélyhelyzeti jogszabályokat. Az ismertetőt folyamatosan frissítjük

Rendkívüli szociális támogatás előadóművészeknek
2020-03-23
Az EJI a koronavírus terjedésének miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére rendkívüli szociális támogatást vezet be.

#mertkelladal
2020-03-23
Tudatos zenefogyasztással, több magyar dal hallgatásával és lejátszásával plusz költségek nélkül lehet támogatni és segíteni a magyar könnyűzenét ebben a nehéz helyzetben. Az EJI csatlakozik a #mertkelladal kampányhoz

Járványügyi veszélyhelyzet – tájékoztatás
2020-03-15
A koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében az EJI korlátozza személyes ügyfélforgalmát.

Közelgő regisztrációs határidő
2020-03-15
A hangfelvételi adatlapok soron következő regisztrációs határideje 2020. február 28-a (péntek).

Megújult az EJI Küldöttgyűlése
2020-02-07
Eredményesen lezárult az EJI tisztújításának első lépcsője: 2020. február 6-án megújult az EJI Küldöttgyűlése

A legfontosabb esemény a mozi feltalálása óta
2020-02-07
2020. április 28. napján hatályba lép az audiovizuális előadóművészek vagyoni jogait globálisan rögzítő Pekingi Szerződés. E naptól az audiovizuális előadások létrehozásában résztvevő előadóművészek jogai érezhetően erősödni fognak világszerte.

Választógyűlés 2020
2020-01-31
Az EJI választógyűlést tart 2020. február 6-án a Budapest Music Centerben. A Választógyűlés négy évre megválasztja az EJI küldötteit.

Elhunyt Felföldi Anikó
2020-01-31
Életének 81. évében elhunyt Felföldi Anikó, érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművésznő, az EJI Színművészek Jogdíjbizottságának tagja.

ProArt Zeneipari jelentés 2019
2019-12-04
„A zeneipar helyzete számokban 2019” címmel megjelent a ProArt zeneipari jelentése

Ünnepi nyitvatartás
2019-12-02
Az EJI Ügyfélszolgálata 2019. december 23., és december 31. napján zárva tart. Az idei jogdíjszámlákat 2019. december 19-ig kérjük megküldeni.

Ügyfélszolgálati nyitvatartás
2019-11-14
2019. november 15-én az EJI ügyfélszolgálata 15.00 óráig tart nyitva a székházat is érintő közmű-felújítás miatt.

Audiovizuális nagyfelosztás és Deezer jogdíjak
2019-11-08
Az EJI 622 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 36 ezer magyar és külföldi előadóművésznek. A legmagasabb jogdíj megközelíti a kétmillió forintot, a tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadóművész együttesen közel 15 millió forintot kap műsoraik 2018-as felhasználása után.

Ismét lehet nyugdíj-kiegészítő támogatást kérni
2019-11-11
Az EJI elnöksége ismét lehetővé teszi a nyugdíj-kiegészítő támogatás iránti igények benyújtását. A kérelmeket legkésőbb 2019. november 29. napjáig kell eljuttatni az EJI-hez.

Ismétlési adatok előzetes ellenőrzése
2019-11-04
Ellenőrizze Ön is honlapunkon a televíziós ismétlési adatokat, azok felosztását megelőzően!

Ügyfélszolgálat nyitvatartása szombaton
2019-08-07
2019. augusztus 10-én (szombaton) az EJI Ügyfélszolgálata 14.00 óráig várja az előadóművészek megkeresését.

2018. évi zenei jogdíjak felosztása
2019-07-01
Az EJI több mint 1,2 milliárd forint jogdíjat fizet ki a napokban mintegy hatvankétezer magyar és külföldi zenész számára.

Megmarad az előadóművészek ismétlési jogdíja
2019-06-14
A művésztársadalom eddig soha nem látott összefogása rövid időn belül eredményt hozott: megmarad az ismétlések utáni jogdíj.

Elvenné a kormány az ismétlési jogdíjat az előadóművészektől
2019-06-06
A parlament elé olyan törvényjavaslat került, amely elfogadása esetén évente több mint 150 millió forint televíziós ismétlési jogdíjat venne el mintegy tízezer magyar művésztől.

Az EJI megegyezett a Deezer internetes zeneszolgáltatóval
2019-05-22
Megegyezéssel zárul az EJI és a Deezer internetes streaming zeneszolgáltató több mint félévtizede indított próbapere. Az egyezséget a Fővárosi Törvényszék jogerős végzésével jóváhagyta. Ezzel lehetővé válik, hogy az érintett előadók még az idén hozzájussanak elmaradt jogdíjaikhoz.

Nyugdíj-kiegészítő támogatás 2019
2019-05-12
Az EJI 2019. május 29. napjáig fogadja a nyugdíj-kiegészítő támogatás iránti kérelmeket.

Hét országból beszedett jogdíjat fizet ki az EJI
2019-03-29
Az EJI közel kétezer magyar előadónak fizet ki jogdíjat hangfelvételei és filmjei külföldi felhasználásai után.

Ünnepi nyitvatartás 2018
2018-11-30
Az EJI Ügyfélszolgálata december 27-én és 28-án zárva tart. Az ünnepi időszakban az Ügyfélszolgálat részletes nyitvatartása az alábbiak szerint alakul

Audiovizuális jogdíjkifizetés
2018-11-29
Az EJI közel 200 millió forintot fizet ki az audiovizuális előadások elkészítésében közreműködő 1500 előadónak.

Zenei jogdíjkifizetés
2018-09-12
Az EJI megközelítőleg 1,3 milliárd forint jogdíjat fizet ki a napokban hatvanezer magyar és külföldi zenész számára a hangfelvételek 2017. évi felhasználása után.

Nyugdíj-kiegészítő támogatás
2018-07-02
Az EJI nyugdíj-kiegészítő támogatásról döntött, amellyel azoknak az elismert előadóknak nyújt segítséget, akik rendkívül alacsony nyugdíjuk mellé semmilyen juttatásban nem részesülnek.

Az EJI jogerősen pert nyert a Deezer ellen
2018-05-09
A Fővárosi Ítélőtábla most kézbesített, 2018 februárjában hozott ítéletével jogerősen is igazat adott egyesületünknek a Deezer internetes zeneszolgáltató elleni perben.

Kampány a Pekingi Szerződés ratifikálására
2018-04-20
A Színművészek Nemzetközi Szervezete kampányt indított a Pekingi Szerződés ratifikálására.

Elhunyt Babos Gyula
2018-04-13
Türelemmel viselt betegség után 2018. április 12-én, 68 éves korában elhunyt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár.

Ügyfélszolgálat nyitvatartása szombaton
2018-04-10
2018. április 21-én (szombaton) az EJI Ügyfélszolgálata zárva tart.

Tájékoztató a művészjáradék igényléséről
2018-01-04
A Magyar Művészeti Akadémia titkársága részletes tájékoztató anyagot állított össze a művészjáradék igényléséről.

Megjelentek a 2018. évi díjszabások
2018-01-04
A Hivatalos Értesítő 2017. évi 61. számában megjelentek az EJI 20185. évi díjszabásai.

Lezárult az audiovizuális jogdíjfelosztás
2017-12-06
Az EJI idén először fizetett jogdíjat azoknak a színészeknek, akik televíziós- és animációs sorozatok szinkronjának elkészítésében dolgoztak. A jogdíjfelosztás eredményeként összesen 220 millió forinthoz jut hozzá 1.500 magyar és külföldi színész.

Ünnepi nyitvatartás
2017-12-06
Az ünnepek alatt, 2017. december 27-e és 29-e között, az EJI Ügyfélszolgálata zárva tart.

Azonnali segítség a szexuális zaklatás ellen
2017-10-24
Az EJI és az MSZSZ támogatási keretet különített el a szexuális zaklatás elleni védelmet igénylő előadóművészek támogatására

Az EJI lezárta a TV2 Csoport jogdíjának felosztását
2017-09-11
Az EJI ismételten felosztotta a TV2 Média Csoport által fizetett 2016. évi jogdíjakat.

2 milliárd forint jogdíjat fizet ki az EJI
2017-07-11
Az EJI a napokban több mint 2 milliárd forint begyűjtött jogdíjat fizet ki 66 ezer zenésznek, színésznek a 2016. évi felhasználások után.

Ismétlési jogdíjak - jogosultkutatás
2017-04-25
Ellenőrizze Ön is a 2016. évi televíziós ismétlési jogdíjak adatait!

Nemzetközi szelfi kampány a színészek jogaiért
2017-04-24
A Színészek Nemzetközi Szövetsége (FIA) kampányt indított annak érdekében, hogy működésbe lépjen végre a színészek jogait világszerte védeni kívánó Pekingi Egyezmény.

Külföldről beszedett jogdíjak
2017-04-13
35 millió forintot fizetett ki az EJI 1.000 magyar előadóművész részére első idei jogdíjfelosztása eredményeként.

Jogosultkutatás 2014
2017-03-06
Az EJI megkezdi a 2014. évi (2015-ben felosztott) rádiós jogdíjakra vonatkozó jogosultkutatást, hogy minden hangfelvételnek megtalálja valamennyi jogosultját. A korábbi évekhez hasonlóan tagjaink segítségét kérjük ahhoz, hogy a jogdíjakat a lehető legpontosabb adatok alapján oszthassuk fel.

Lezárult a GVH eljárása az üreshordozó díjak tárgyában
2017-01-31
A GVH elfogadta a hazai közös jogkezelő szervezetek kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével pontosabbá válik az üres hordozói díj meghatározása.

Megújultak az EJI adatlapjai
2017-01-26
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda megújította, még átláthatóbbá alakította regisztrációs adatlapjait, hogy azok kitöltését könnyebbé és gyorsabbá tegye az előadók számára. A megújult külső mellett az adattartalom is módosult, kiegészült.

ProArt Zeneipari jelentés 2016
2017-12-19
A magyar zeneipar 2015-ben több, mint 50 milliárd forintot termelt, ebből a hangfelvétel-iparág - 15 éves csökkenést követően kis mértékben növekedve – 18,5 milliárdot.

2,2 milliárd forint jogdíjat fizet ki idén az EJI
2016-12-08
Az EJI 2016-ban 94 ezer magyar és külföldi előadó között 2,2 milliárd forint jogdíjat osztott fel.

Jogosultkutatás
2016-07-27
Az EJI kiemelt feladatként tekint arra, hogy minden hangfelvételnek és megismételt televíziós műsornak megtalálja valamennyi jogosultját. Ezért kerül sor idén is a jogosultkutatásra.

2,2 milliárd forint jogdíjat fizet ki idén az EJI
2016-12-08
Az EJI 2016-ban 94 ezer magyar és külföldi előadó között 2,2 milliárd forint jogdíjat osztott fel.
Hírek

Sok sebtől vérzik az élő zene világa – interjú az EJI elnökével
Gyimesi László, az EJI elnöke az Indexnek adott interjút.
tovább »

Lezárult az EJI idei jogosultkutatása
A jogosultkutatás eredményeképp 800 millió forint eddig ismeretlen jogdíj talált gazdára
tovább »

Módosult az EJI Felosztási Szabályzata
A Küldöttgyűlés 2024. december 4-én tartotta idei utolsó ülését, amelyen fontos döntések születtek
tovább »

Az EJI 1 milliárd forint jogdíjat fizet ki
Az audiovizuális, televíziós ismétlési és az internetes jogdíjak most kifizetett összege néhány millió híján elérte az 1 milliárd forintot.
tovább »

Lezártuk a hangfelvételi felosztást
A felosztás a 2023. évi rádiós-, televíziós sugárzási jogdíjakat, a háttérzenei jogdíjakat, a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazását fogta át.
tovább »

MI a Felosztási Szabályzatban
Az EJI küldöttgyűlése áttekintette a generatív mesterséges intelligencia (MI) által generált új helyzetet és arra reagálva 2024. május 28-i ülésén módosította a Felosztási Szabályzatot.
tovább »

Lezárult a tisztújítás második szakasza
A küldöttek négy évre megválasztották az Egyesület elnökségét, felügyelőbizottságát és jogdíjbizottságait
tovább »

Tisztújítás: megújult az EJI Küldöttgyűlése
Egyesületünk 2024. február 22. napján a Budapest Music Centerben tartotta meg tisztújító Választógyűlését.
tovább »

Új módszerek a jogosultkutatásban – tovább nőtt a kifizetett jogdíjak összege
Több mint egymilliárd forintot fizet ki az EJI a magyar és külföldi előadóművészek részére.
tovább »