2020 11/25

60 milliós gyorssegélyről döntött az EJI

Újabb mentőöv a koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe került előadóknak.

Egyesületünk a koronavírus második hullámában, a terjedés megakadályozására bevezetett korlátozó intézkedések következtében nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére egyszeri rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött.

Az alábbiakban tájékoztatást adunk a támogatás keretösszegéről, az igénybevételhez szükséges konkrét teendőkről és az elbírálás módjáról.

Ki igényelheti a támogatást?
A rendkívüli szociális segélyezés lehetősége valamennyi előadó-művészeti ág képviselőit (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételek mellett illeti meg. Támogatásban részesülhet minden, az EJI által regisztrált előadással rendelkező előadóművész, függetlenül állampolgárságtól vagy állandó lakhelytől.
Ha a benyújtott igények meghaladják a rendkívüli szociális támogatás megítélésre rendelkezésre álló forrásokat, előnyben részesülnek azok az előadóművészek, akik a 2020 márciusában elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt nem kaptak az EJI-től rendkívüli szociális támogatást, illetve azok, akik magukon kívül más személyeket is eltartanak.

Milyen összegű a támogatás?
Az Elnökség 60 millió forint keretösszegű támogatásról határozott. Az egy előadóművésznek megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.

Mik az igénylés feltételei?
Rendkívüli szociális segély kizárólag azon előadóművész számára állapítható meg, aki:
a) nem áll munkaviszonyban se előadóművészként, se más munkakörben;
b) a családi pótlék kivételével nem részesül semmilyen társadalombiztosítási vagy más rendszeres ellátásban (nem nyugdíjas, nem részesül művészeti járadékban… stb.);
c) előadóművészeti tevékenységét főfoglalkozásszerűen folytatja, egyéb tevékenységből, vállalkozásból nincs jövedelme, bevétele;
d) nem kötött olyan megállapodást megbízóval, amelynek alapján a jövőbeli előadás hatósági korlátozás megszűnése utáni megtartásának feltételével a díjazásának egészét vagy egy részét a megbízó megelőlegezte,
e) a veszélyhelyzet kihirdetését (2020. november 3.) követő 30 napban legalább két közönség előtt tartandó élő előadása maradt, illetve marad el (az elmaradt előadás időpontjának, helyszínének és a felkérő, illetve rendező szerv megnevezése mellett);
f) nyilatkozik arról, hogy a kérelem benyújtásakor nincs 100 ezer forintot meghaladó egyéb bevétele, vagy bármely jogon alapuló díjbevétele (pl. ingatlan bérbeadás, kamatbevétel, jogdíj), vállalkozási bevétele, továbbá saját, vagy vele egy háztartásban élő közvetlen hozzátartozója nevén nincs olyan bankszámla, megtakarítás, értékpapír, amelynek az összege a kérelem benyújtása napján eléri a 200 ezer forintot.

Hogyan kell benyújtani a kérelmet?
A rendkívüli szociális támogatás iránti kérelmet az EJI által rendszeresített formanyomtatványon, kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. A nyomtatvány letölhető ide kattintva.

Meddig lehet benyújtani a kérelmet?
A szociális kérelem benyújtási határideje 2020. december 4.

Mikor és milyen formában fizet az EJI?
A megállapított rendkívüli szociális támogatást az EJI legkésőbb január első felében utalja át. A járványveszély miatt kifejezetten kizárjuk a rendkívüli szociális támogatás pénztári, illetve postai küldeményként történő kifizetését. Ezért a bankszámlaszám megjelölése a kérelem kötelező kelléke.

A rendkívüli szociális támogatásra vonatkozó szabályzat megtalálható itt.

A rendkívüli szociális támogatás igényléséhez szükséges űrlap letölthető ide kattintva.

 

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk


Eseménynaptár

2024
03/
26

Külföldről beszedett jogdíjak felosztása

2024
07/
04

Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak) / Payout for sound recordings

2024
08/
23

Audiovizuális adatlapok regisztrációs határideje

2024
09/
26

Jogdíjkifizetés (Audiovizuális és online jogdíjak) / Payout for audiovisual and online royalties

2024
10/
31

Regisztrációs határidő (jogosultkutatás) / Deadline for registration (rightholder research)

2025
02/
28

Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms