2024 07/04
Lezártuk a hangfelvételi felosztást
A felosztás a 2023. évi rádiós-, televíziós sugárzási jogdíjakat, a háttérzenei jogdíjakat, a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazását fogta át.
1,3 milliárd forint rádiós jogdíj
Az EJI 10 milliónál is több rádiós, illetve televízió elhangzás adatát feldolgozva osztott fel 1,3 milliárd forint jogdíjat, annyit, mint a megelőző évben. Az idén a korábbinál több, minegy 67 ezer magyar és külföldi zenész részesült jogdíjban. A jogdíjfelosztás során több mint 600 ezer különböző felvételt azonosítottak be az EJI munkatársai.
Háttérzene: magyar előadó a TOP10-ben
A zenét felhasználó boltok, vendéglátó- és szálláshelyek által megfizetett jogdíjat az EJI idén a korábbiaknál lényegesen több, 150 milliónál is több elhangzás feldolgozása alapján osztotta fel. Volt olyan felvétel, amelyet hatvanezer alkalommal szólaltattak meg üzletek és szálláshelyek. A bolti zenék között a magyar felvételek aránya nem éri el a tíz százalékot, de a tíz legmagasabb összegű jogdíjban részesülő előadó között idén is volt magyar.
Továbbra is népszerű a retro
A jogdíjfelosztás eredményeként azok az előadók is hozzájutnak jogdíjukhoz, akiknek szereplését évtizedekkel ezelőtt rögzítette a közmédia vagy az állami hanglemezgyár. Ezeket a felvételeket az MTVA és a Fotexnet ma is intenzíven hasznosítja. Az érintettek között az EJI idén 200 millió forintnál is többet osztott fel. A járandóságból jelentős arányban részesülnek a már nem aktív előadóművészek, akiknek felvételeit ma is szívesen hallgatja a közönség. A rádiós ismétlési jogdíjban a közmédia által készített felvételek előadói részesülnek, míg a hangfelvételek kiegészítő díjazása az 50 évnél régebbi felvételek előadóművészeire terjed ki.
Az EJI a zenei streaming utáni jogdíjat ősszel fizeti ki.
« vissza az előző oldalra
Hírek
Gyimesi László, az EJI elnöke az Indexnek adott interjút.
tovább »
Kihirdetésre kerültek az EJI 2025. évi díjszabásai.
tovább »
A jogosultkutatás eredményeképp 800 millió forint eddig ismeretlen jogdíj talált gazdára
tovább »
A Küldöttgyűlés 2024. december 4-én tartotta idei utolsó ülését, amelyen fontos döntések születtek
tovább »
Az audiovizuális, televíziós ismétlési és az internetes jogdíjak most kifizetett összege néhány millió híján elérte az 1 milliárd forintot.
tovább »
A felosztás a 2023. évi rádiós-, televíziós sugárzási jogdíjakat, a háttérzenei jogdíjakat, a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazását fogta át.
tovább »
Az EJI küldöttgyűlése áttekintette a generatív mesterséges intelligencia (MI) által generált új helyzetet és arra reagálva 2024. május 28-i ülésén módosította a Felosztási Szabályzatot.
tovább »
A küldöttek négy évre megválasztották az Egyesület elnökségét, felügyelőbizottságát és jogdíjbizottságait
tovább »
Egyesületünk 2024. február 22. napján a Budapest Music Centerben tartotta meg tisztújító Választógyűlését.
tovább »
Több mint egymilliárd forintot fizet ki az EJI a magyar és külföldi előadóművészek részére.
tovább »
Jogosultkutatás elvégzéséről döntött az EJI Elnökség.
tovább »
Interjúk
Eseménynaptár
2024
09/
26
Jogdíjkifizetés (Audiovizuális és online jogdíjak) / Payout for audiovisual and online royalties
2025
02/
28
Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms
2025
03/
27
Külföldről beszedett jogdíjak felosztása
2025
06/
26
Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak) / Payout for sound recordings
2025
09/
30
Jogdíjkifizetés (Audiovizuális jogdíjak) / Payout for audiovisual royalties
2025
10/
31
Regisztrációs határidő (jogosultkutatás) / Deadline for registration (rightholder research)