2023 12/12

Új módszerek a jogosultkutatásban – tovább nőtt a kifizetett jogdíjak összege

Több mint egymilliárd forintot fizet ki az EJI a magyar és külföldi előadóművészek részére.

Az EJI jelentősen növelte jogosultkutatásának hatékonyságát, amelynek eredményeként több mint egymilliárd forintnyi jogdíj jogosultját sikerült utólag megállapítania. Ezt az adatok új technológiára alapozott feldolgozása és a felosztási szabályzat módosítása tette lehetővé. Az eljárás bevezetését indokolta, hogy a felhasználók (pl. rádiók és televíziók) sokszor hiányosan, vagy tévesen adják meg az általuk felhasznált hangfelvétel előadójának azonosításához szükséges adatokat, ezért a jogosultat sokszor utólag, saját eszközökkel kellett az EJI-nek felkutatnia.

Az EJI célja, hogy jogdíj ne maradjon kifizetetlenül, ezért részint gondoskodtunk a rendelkezésre álló adatok újszerű, a korábbinál lényegesen hatékonyabb feldolgozásáról. Amellett az  egyesület Küldöttgyűlése november 30-án hozott döntésével azt is lehetővé tette, hogy azon hangfelvételekre eső jogdíjakat is kifizethesse az EJI, amelyeknek csak a vezető előadója állapítható meg. Ezáltal - a felosztás eredet időpontját követő 12. hónaptól – azon felvételekre eső jogdíjakat is kifizetheti az EJI, amelyeknek közreműködői listája a jogdíjfelosztás eredeti időpontjában nem volt megállapítható.

A jogosultkutatás során megállapított jogdíjból – annak módszerétől függetlenül – a vezető előadóművészek mellett természetesen a közreműködők is részesülnek.

Az EJI külföldi jogkezelőktől is beszedte a jogdíjakat

Az EJI beszedte az idei harmadik negyedévre járó jogdíjakat a francia, dán, belga, svéd, valamint az Egyesült Államokban és Egyesült Királyságban működő jogkezelő szervezetektől. Az ebből a jogdíjfelosztásból származó jogdíjak összege eléri 8,2 millió forintot. A jogosultak között ezúttal volt olyan előadó, aki egymillió forintnál is magasabb jogdíjat kapott kézhez.

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk


Eseménynaptár

2024
03/
26

Külföldről beszedett jogdíjak felosztása

2024
07/
04

Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak) / Payout for sound recordings

2024
08/
23

Audiovizuális adatlapok regisztrációs határideje

2024
09/
26

Jogdíjkifizetés (Audiovizuális és online jogdíjak) / Payout for audiovisual and online royalties

2024
10/
31

Regisztrációs határidő (jogosultkutatás) / Deadline for registration (rightholder research)

2025
02/
28

Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms