2024 06/03
MI a Felosztási Szabályzatban
Az EJI küldöttgyűlése áttekintette a generatív mesterséges intelligencia (MI) által generált új helyzetet és arra reagálva 2024. május 28-i ülésén módosította a Felosztási Szabályzatot.
A változtatás célja az, hogy – az előadók érdekeinek védelmében – az EJI minden esetben hitelt érdemlő információval rendelkezzen arról, hogy egy felvétel elkészítése során felhasználásra került-e valamilyen generatív MI eszköz.
A küldöttgyűlés által módosított Felosztási Szabályzat értelmében az olyan hangfelvétel adatai, amelynek elkészítése során mesterséges intelligencián alapuló rendszert is igénybe vettek kizárólag közös nyilatkozaton nyújthatók be az EJI-hez. Ebben meg kell jelölni az MI használatának arányát százalékosan, továbbá az alkalmazott eszköz nevét is. Mivel a hangfelvételi közös nyilatkozatot a felvétel elkészítése során közreműködő előadóművész aláírja, azért az MI használatáról az érintettek együttesen tesznek nyilatkozatot az EJI számára.
A módosítás értelmében, ha valaki az egyszerű hangfelvételi adatlapon regisztrál egy felvételt, azzal arról is nyilatkozik, hogy nem használt generatív MI-t a felvétel elkészítése során.
Fontos kiemelni, hogy a jogdíjfelosztás során az EJI mindaddig nem veszi figyelembe az MI alkalmazására irányuló nyilatkozatot, amíg annak kereteit a jogalkotó meg nem teremti. A hangfelvételre, illetve az adott elhangzásra vonatkozó jogdíj így nem lesz sem több, sem kevesebb amiatt, mert annak elkészítése során generatív MI-t is alkalmaztak a résztvevők.
A szabályozás egyelőre csak a hangfelvételeket érinti, mivel a filmek, illetve televíziós produkciók esetén az adatok általában nem az előadóktól, hanem a gyártótól, felhasználótól, illetve külső adatszolgáltatóktól érkeznek. Amennyiben szükségessé válik, az EJI a filmekre is bevezeti az új adatlapot.
« vissza az előző oldalra
Hírek
Gyimesi László, az EJI elnöke az Indexnek adott interjút.
tovább »
Kihirdetésre kerültek az EJI 2025. évi díjszabásai.
tovább »
A jogosultkutatás eredményeképp 800 millió forint eddig ismeretlen jogdíj talált gazdára
tovább »
A Küldöttgyűlés 2024. december 4-én tartotta idei utolsó ülését, amelyen fontos döntések születtek
tovább »
Az audiovizuális, televíziós ismétlési és az internetes jogdíjak most kifizetett összege néhány millió híján elérte az 1 milliárd forintot.
tovább »
A felosztás a 2023. évi rádiós-, televíziós sugárzási jogdíjakat, a háttérzenei jogdíjakat, a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazását fogta át.
tovább »
Az EJI küldöttgyűlése áttekintette a generatív mesterséges intelligencia (MI) által generált új helyzetet és arra reagálva 2024. május 28-i ülésén módosította a Felosztási Szabályzatot.
tovább »
A küldöttek négy évre megválasztották az Egyesület elnökségét, felügyelőbizottságát és jogdíjbizottságait
tovább »
Egyesületünk 2024. február 22. napján a Budapest Music Centerben tartotta meg tisztújító Választógyűlését.
tovább »
Több mint egymilliárd forintot fizet ki az EJI a magyar és külföldi előadóművészek részére.
tovább »
Jogosultkutatás elvégzéséről döntött az EJI Elnökség.
tovább »
Interjúk
Eseménynaptár
2024
09/
26
Jogdíjkifizetés (Audiovizuális és online jogdíjak) / Payout for audiovisual and online royalties
2025
02/
28
Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms
2025
04/
03
Külföldről beszedett jogdíjak felosztása és audiovizuális jogosultkutatás
2025
06/
26
Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak és internetes jogosultkutatás) / Payout for sound recordings
2025
09/
30
Jogdíjkifizetés (Audiovizuális jogdíjak) / Payout for audiovisual royalties
2025
10/
31
Regisztrációs határidő (jogosultkutatás) / Deadline for registration (rightholder research)