2017 12/19

ProArt Zeneipari jelentés 2016

A magyar zeneipar 2015-ben több, mint 50 milliárd forintot termelt, ebből a hangfelvétel-iparág - 15 éves csökkenést követően kis mértékben növekedve – 18,5 milliárdot.

Zeneipari bevételek, a megtermelt jövedelmek

A zeneipar két legjelentősebb bevételi forrása az élőzenei fellépésekből származó (kb. 33 mrd Ft), valamint a hangfelvételek értékesítéséből befolyó összeg (18,5 mrd Ft). Mind a két területen problémát jelent, hogy a fogyasztók közvetlen zenei költései alacsonyak – hangfelvételért a magyarok több, mint fele egy forintot sem költ, az élőzenei rendezvények 60%-a a közönség számára ingyenes.

A hangfelvételek fizikai formátumban történő értékesítésének bevétele 2015-ben az előző évhez képest 20%-kal csökkent, míg a digitális bevételek értéke majdnem 40%-kal nőtt, így a két értékesítési csatorna lényegében egyenlő arányban, 8–9%-kal járul hozzá a hangfelvételekből származó bevételekhez. Továbbra is jellemzője a hazai hangfelvétel-iparágnak, hogy a bevételek túlnyomó többségét azok a felhasználások generálják, melyek esetében a közönség közvetlenül nem a hangfelvétel birtoklásáért vagy hallgatásáért fizet. Ilyenek például a rádiós, televíziós játszások, üzletekben a gépzene-szolgáltatás vagy az üres hordozó díj, mely területekről a szerzőknek, előadóknak és kiadóknak a közös jogkezelő szervezetek juttatják el a jogdíjbevételeket. Az ilyen jellegű bevételek együttesen a hangfelvételekhez köthető bevételek több, mint 80%-át jelentik. A hangfelvétel-ipari bevételek belső megoszlása egyrészt azt jelzi, hogy a hazai piac fejletlen, az észak-amerikai vagy nyugat-európai szinthez képest a magyar zenerajongók sokkal kevesebb pénzt költenek közvetlenül hangfelvételre. Másrészt jelzi a hazai közös jogkezelő szervezetek nemzetközileg is elismert, hatékony működését, ami a magyar zeneipar motorjává teszi az Artisjus-t, az EJI-t és a Mahaszt.

A hangfelvételek online felhasználása szembeötlően kevesebb bevételt hoz a szerzőknek, előadóknak, kiadóknak, mint azoknak a cégeknek, akik a zenén keresztül közvetlenül a közönséggel, felhasználóikkal vannak kapcsolatban. Ezt, az iparágban részt vevő szereplők által produkált hozzáadott értéket nem tükröző, a közvetítők javára fennálló egyensúlytalanságot nevezzük value gap-nek (értékhézagnak).

A zeneipar legnagyobb bevételi forrását továbbra is az élőzenei fellépések adják, ez a statisztikai adatok és becslések alapján 33 milliárd forintot tesz ki.

Az élőzenei bevételek a zenészek jövedelmének 40-60%-át teszik ki. összes bevételének 40-60%-át teszi ki. A statisztikákból kitűnik, hogy az élőzenei események jelentős hányada – a látogatóknak – ingyenes, azaz ekkor sem a hallgatók fizetnek közvetlenül a zenei élményért, hanem a szervezők, szponzorok, önkormányzatok. Ez nehezíti a közönségben a zene értékének tudatosítását – a zenészek számára pedig kiszolgáltatottsághoz vezethet.

Az idei – valamint a 2015-ös – jelentés és ezek kivonatai elérhetők a www.zeneipar.info oldalon.

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk


Eseménynaptár

2024
03/
26

Külföldről beszedett jogdíjak felosztása

2024
07/
04

Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak) / Payout for sound recordings

2024
08/
23

Audiovizuális adatlapok regisztrációs határideje

2024
09/
26

Jogdíjkifizetés (Audiovizuális és online jogdíjak) / Payout for audiovisual and online royalties

2024
10/
31

Regisztrációs határidő (jogosultkutatás) / Deadline for registration (rightholder research)

2025
02/
28

Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms