2023 06/07
Módosult az EJI Felosztási Szabályzata
Az EJI Küldöttgyűlése 2023. május végén több ponton módosította a Felosztási Szabályzatot. Az alábbiakban a leglényegesebb intézkedésekről adunk tájékoztatást.
1. Több magánmásolási díjat osztunk fel az internetes játszások alapján
A Küldöttgyűlés úgy határozott, hogy növeli a hangfelvételek internetes játszása alapján felosztott magánmásolási díjak arányát, ezzel arányosan pedig csökkenti annak a rádiós, illetve televíziós elhangzásokra eső részét. Egyre többen hallgatnak ugyanis zenét olyan streaming szolgáltató segítségével, mint amilyen a Spotify vagy a Deezer és ezt a magánmásolási díjak felosztásában is indokolt tükrözni. Az elmozdulás ugyanakkor megfontolt: a magánmásolási díjak 7%-át érinti.
2. Változott a használati zenére vonatkozó szabályozás
A Küldöttgyűlés a jogdíjfelosztási tapasztalatok alapján tovább pontosította a használati zenére vonatkozó részletszabályokat. A használati zene azt a kereskedelmi hangfelvételt jelenti, amelyet műsorszám, vagy előzetes főcímzenéjeként, kötő-, vége-, stáblista stb. zenéjeként használnak a rádiók, illetve televíziók. A Küldöttgyűlés döntése szerint – ha az adatokból más nem következik – a jogdíjfelosztás során használati zeneként kell figyelembe venni az elhangzást abban az esetben, ha az EJI rendelkezésére bocsátott játszási listák szerint egy felosztási időszakban a hangfelvételt több mint 360 alkalommal, egyenként harminc másodpercnél rövidebb időtartamban használták fel.
3. Finomított szabályok a rádiós ismétlési jogdíjak arányosabb felosztása érdekében
Az EJI 2022-ben osztott fel először rádiós ismétlési jogdíjat. Az első felosztás tapasztalatait felhasználva a Küldöttgyűlés finomította, illetve részben tovább pontosította a felosztási részletszabályokat. A változások elsősorban arra a helyzetre reagálnak, hogy – szemben a televíziós ismétlések évtizedek alatt jól bejáratott rendszerével – a rádiós ismétlések esetén a felhasználói adatszolgáltatás több tekintetben pontatlan, illetve hiányos. Az arányos jogdíjelosztás érdekében a Küldöttgyűlés pontosan meghatározta miként kell eljárni az adathiány pótlása, illetve a hibás adatok pontosítása érdekében.
A Felosztási Szabályzat szövege megtalálható itt.
A Küldöttgyűlés a Felosztási Szabályzat fenti módosítása mellett elfogadta az EJI – könyvvizsgáló által auditált – 2022. évi számviteli beszámolóját, átláthatósági jelentését, továbbá a Felügyelőbizottság éves jelentését (valamennyi említett dokumentum megtalálható az EJI honlapján). Az EJI Küldöttgyűlése módosította az EJI Alapszabályát is, pontosítva az egyesület által végzett jogkezelési tevékenységek körét.