2018 05/09
Az EJI jogerősen pert nyert a Deezer ellen
A Fővárosi Ítélőtábla most kézbesített, 2018 februárjában hozott ítéletével jogerősen is igazat adott egyesületünknek a Deezer internetes zeneszolgáltató elleni perben.
Megerősítve az elsőfokú határozatot, a bíróság kimondta: a Deezer megsértette az előadóművészek internetes jogát. A zeneszolgáltatás megkezdéséhez nem kért engedélyt az előadókat képviselő EJI egyesülettől, nem fizette meg az előadókat az EJI díjszabása szerint megillető jogdíjat, és elmulasztotta a zenefelhasználással kapcsolatos adatszolgáltatást is.
A bíróság most kötelezte a Deezert, hogy az előadókat megillető elmaradt jogdíjak összegének megállapításához adja át egyesületünknek az adatokat az előfizetők számáról, a felhasználással elért nettó bevételről, valamint a felhasznált hangfelvételekről. Az elmaradt előadói jogdíj összegéről a bíróság ezen adatok alapján fog határozatot hozni.
A bíróság kötelezte a Deezert arra is, hogy az ítélet rendelkező részét tegye közzé a muveszvilag.hu és az mztsz.hu oldalakon.
A teljes ítélet elolvasható itt.
A jogerős ítélet birtokában egyesületünk ismét felszólítja a többi internetes zeneszolgáltatót arra, hogy mielőbb rendezzék a szolgáltatásuk jogi hátterét.
Egyesületünk az előadói jogok védelmét tekinti legfőbb feladatának és továbbra is következetesen érvényesíti az előadóművészek érdekeit.
Az elmaradt jogdíjak megítélt összegéről és annak az előadóművészek számára történő kifizetéséről tájékoztatást adunk.
« vissza az előző oldalra
Hírek
Idén 10%-kal több, összesen kb. 2,3 milliárd forint jogdíjat fizet ki az EJI az előadóknak.
tovább »
Az emberi közreműködés nélkül generált MI felvételek kiszűrése érdekében kötött megállapodást az EJI és a Deezer.
tovább »
Kihirdetésre kerültek az EJI 2026. évi díjszabásai.
tovább »
Tomori Pál, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület igazgatójának tiszteletére „Szerzői jogi összhangzattan” címmel ünnepi tanulmánykötet jelent meg az EJI kiadásában.
tovább »
Az EJI Küldöttgyűlése 2025. május végén több ponton módosította az Egyesület Felosztási Szabályzatát.
tovább »
Bővült a figyelembe vett csatornák száma és összetétele.
tovább »
Az EJI küldöttgyűlése áttekintette a generatív mesterséges intelligencia (MI) által generált új helyzetet és arra reagálva 2024. május 28-i ülésén módosította a Felosztási Szabályzatot.
tovább »
Több mint egymilliárd forintot fizet ki az EJI a magyar és külföldi előadóművészek részére.
tovább »
Interjúk
Eseménynaptár
2026
03/
30
Külföldről beszedett jogdíjak felosztása
2026
06/
30
Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak) / Payout for sound recordings
2026
08/
14
Audiovizuális adatlapok regisztrációs határideje
2026
09/
30
Jogdíjkifizetés (Audiovizuális jogdíjak) / Payout for audiovisual royalties
2026
10/
31
Regisztrációs határidő (jogosultkutatás) / Deadline for registration (rightholder research)
2027
02/
26
Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms