2020 10/14

Liber Endre: A WOMEX közönsége nagyon összetartó: szívesen fejezi ki szolidaritását a nehéz helyzetekben

Október 21-25. között rendezik meg a világ egyik legrangosabb zenei eseményét, a World Music Expót (WOMEX), amely egyszerre világzenei bemutató, konferencia és showcase fesztivál, a szakma éves találkozója. Az eseménynek, amelyet évente Európa valamelyik kulturális központjában tartanak, idén a Hangvető szervezésében Budapest adott volna otthont. A járványhelyzet miatt azonban a fesztivál nagyrészt online felületen zajlik majd. Liber Endre népzenészt, producert, a Hangvető művészeti igazgatóját a többi között a szervezési és előkészítési feladatokról kérdeztük.

- Mi a legnagyobb kihívás egy ilyen nagyszabású online rendezvény megszervezésében, lebonyolításában?
- Az egész világon mindenki az online térben kénytelen megoldani sok mindent, amiről korábban fel sem merült, hogy ott az egyáltalán lehetséges. A WOMEX esetében ez rendkívül komplex a feladat, hisz a zenei vásárhoz, a koncertekhez, a konferenciához, a szakma legújabb dokumentumfilmjeihez ugyanúgy hozzá kell férnie a világ 90 országát képviselő közel háromezres szakmai közönségnek, mint normál esetben. Könnyebbség, hogy a WOMEX berlini stábjával megosztva dolgozunk a feladaton.

- A WOMEX-et a magyar zenei élet sok neves szereplője, köztük az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) is támogatja. Hogyan alakultak a megrendezéssel kapcsolatos hozzájárulások jelen helyzetben?
- Örülök, hogy ez szóba került, és ezúton is megköszönhetem az EJI vezetőségének és tagságának, hogy támogatják a magyarok és a régiós szereplők részvételét a világzene legjelentősebb szakmai eseményén.

Egy éve dolgozunk azon, hogy Budapest a 2015-ös WOMEX-hez hasonlóan kiemelkedő színvonalú zenei expónak adhasson otthont. Nyár vége felé dőlt el, hogy a járvány dacára is meg tudjuk rendezni a WOMEX-et, csak nagyrészt online formában. Hiába volt már rengeteg minden leszervezve, az egész rendezvényt újra kellett gondolnunk. Az adminisztrációs teher nem csökkent, és igaz, hogy a delegáltak, zenekarok személyes jelenlétével járó teendők egy jelentős része kiesett, viszont egy rakás, a WOMEX digitális kiadásával járó új feladat keletkezett helyettük. Sőt, mivel a magyar közönségre való tekintettel élő koncertekre is sor kerül, így az azokkal kapcsolatos szervezési, technikai feladatok ellátására, a koncerthelyszín felkészítésére, a profi stáb fizikai jelenlétére ugyanúgy szükség van, mint máskor.

Fotó: Barcsik Géza

- Tehát a kiválasztott magyar zenészek mind színpadra állhatnak? Mi a helyzet a külföldi előadókkal, ők hogyan mutatkoznak be?
- Igen, a hazai közönség számára igazán jó hír, hogy jelen állás szerint élőben, a Müpa színpadain is megnézhetők lesznek a magyar fellépők koncertjei. A zsűri által beválogatott Magos Együttes, Ötödik évszak, Dalinda és Babra mellett a WOMEX korábbi fellépői közül a Parno Graszt és Lajkó Félix is koncertezik majd.

A több mint 1500 jelentkezőből kiválasztott mintegy 60 koncertet adó zenekar és szólista sem marad hoppon, gőzerővel folyik a zenéjüket bemutató videóanyagok készítése. Így a koncertszervezők idén sem maradnak le a legújabb tehetségekről, a jövő fesztiválfellépőiről.

- Idén Lakatos Mónika énekesnő nyerte el az Artist Award életműdíjat. Hányadik alkalommal jutalmaztak magyar művészt a fesztiválon?
- Igen, az idei WOMEX magyar szempontból kiemelkedő sikere, hogy az életműdíjat Lakatos Mónika, a Romengo és a Cigány Hangok énekesnője kapja. Az is jelzi a magyar népzene-világzene erejét, hogy Mónika a második magyar díjazott a Muzsikás 2008-as sikere után. A díjátadásra és a díjazott koncertjére október 24-én kerül sor a Müpában.

Fotó: Bodó Gábor

- Át lehet adni digitális úton a rendezvény üzenetét, hangulatát?
- A regisztrált részvétel ugyanazokat a lehetőségeket nyújtja majd, mint minden évben. Persze mindenkinek nagyon fog hiányozni a személyes találkozások varázsa, a korlátozásoktól mentes helyszíni koncertélmény és az esték felszabadult bulihangulata, de az idén ezt el kell tudnunk engedni. Azt pedig csak a rendezvény lezárultával látjuk majd pontosan, hogy az eredeti költségtervet a digitális kiadás milyen mértékben befolyásolja.

- Hányan regisztráltak az eseményre? Befolyásolta az érdeklődők számát, hogy a járványhelyzet miatt online lesz megtartva a WOMEX?
- A járvány miatti folyamatos bizonytalanság óvatossá tette az embereket, és érthető okokból az első félévben nem volt olyan mértékű a jelentkezések száma, mint korábban. Ennek ellenére, mire kiderült, hogy hagyományos módon nem lesz lehetőségünk megrendezni az eseményt, sok regisztráltunk volt már, és a standbérlések száma is meghaladta a százas nagyságrendet. Ez persze a befizetett regisztrációs és standbérleti díjak visszafizetésével járt. Szerencsére gyorsan eldőlt, hogy át tudjuk terelni a rendezvényt digitális térbe. Újra indulhatott hát a regisztrációs folyamat is az új viszonyokra szabott árszabással.

A WOMEX közönsége nagyon összetartó: szívesen fejezi ki szolidaritását a nehéz helyzetekben. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a delegáltaknak idén nem kell utazásra és a szállásra költenie, így kifejezetten nagy részvételi hajlandóságra, a korábbi évekhez hasonló mennyiségű regisztrációra számítok.

- Konferencia keretei közt hány magyar résztvevő ad elő? Milyen témákat érintenek?
- Lesz egy panel a népzene és a – nyugati terminus szerint – folknak nevezett, népzenei gyökerű zenék oktatásával kapcsolatos kérdésekről, adatbáziskezelésről, komplex audiovizuális oktatóanyagokról, technológiai lehetőségekről Both Miklós, a Polyphony Projekt lelke, és Bolyki Sára énekes, a Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének oktatója mellett három külföldi résztvevővel.

Egy másik beszélgetés többek között a zeneipar szereplőinek Európai Unión belüli lehetőségeiről, kilátásairól, a zeneipari uniós pályázatokról szól majd. Ebben a három külföldi szereplő mellett a téma két magyar szakértője, a Kreatív Európa Program Kultúra alprogramjának vezetője, Mondik Gábor és a Music Hungary szövetség elnöke, Weyer Balázs is részt vesz. Ő egyébként egy másik panelben, a zenei exportirodai hálózat tagjainak interaktív találkozóján is hallható lesz.

A WOMEX műfaji sokszínűségét bizonyítja az a konferenciabeszélgetés, amely a jazz és a világzene érintkezési felületeiről, a jazz egyes országokon belüli sajátos fejlődési irányairól szól majd, angol, izraeli és magyar résztvevőkkel. Magyarországot a témában Harcsa Veronika énekesnő képviseli majd.

Ezeken kívül lesz még egy ún. networking panel magyar szereplőkkel, amely a világzene közép- és kelet-európai előadóit fogja össze. Ebben az összefogás egyik kezdeményezőjeként a külföldi partnerek képviselői mellett Lelkes András, a Hangvető ügyvezetője is részt vesz.

- Milyen hatást gyakorolt a COVID-19 a Tükrös zenekar életére?
- Ugyanúgy jártunk, mint a többi előadó, a koncertek zöme elmaradt. Mivel egy kivétellel mind állasban vagyunk és kapjuk a fizetésünket, ezért ez számunkra – hál’ istennek – nem létkérdés.

Ugyanakkor pontosan tudom, hogy ezekben a hónapokban milyen borzasztó nehéz helyzetben van az, aki kizárólag előadóművészként keresi a kenyerét. A hivatásos zenész lét ugyanis nagyon időigényes. A tanulás, a gyakorlás és a koncertezés egy világszínvonalon teljesítő művész számára minimum teljes munkaidős tevékenység. És bár a közös jogkezelők, az NKA és a Minisztérium is igyekszik pályázatokkal, szociális támogatással segíteni a rászorulókon, sajnos ezek az előadók csak a járvány levonultával nyerhetik vissza korábbi életüket.

Liber Endre, zeneművész, a Hangvető művészeti igazgatója
Liber Endre hat év klasszikus zongoratanulás és néptánc után kamaszként fogott a kezébe először háromhúros brácsát, majd később cimbalmot. Több táncegyüttes mellett muzsikált, játszott a Lókötő, a Marton és a Gázsa zenekarokban, az 1986-ban alakult Tükrös zenekarnak a mai napig aktív tagja. 2003-ban – a folklemezek hazai, és nemzetközi terjesztésére – az Etnofonnal és az X-Produkcióval közösen létrehozták a Hangvető Zenei Terjesztő Társulást, amelyet 2008 óta egyedül vezetnek. A Hangvető különböző zenei rendezvények szervezésével, világzenei tehetségek felkutatásával, kulturális fejlesztési stratégiai tanácsadással és azok kivitelezésével foglalkozik. Tevékenysége kiemelt szerepet játszik Közép- és Kelet-Európa kulturális életében.

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk


Eseménynaptár

2023
09/
29

Jogdíjkifizetés (Audiovizuális előadások és külföldi jogdíjak) / Payout for audiovisual recordings

2024
02/
15

Választógyűlés az EJI székhelyén

2024
02/
22

Megismételt Választógyűlés a BMC-ben

2024
02/
29

Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms

2024
03/
26

Külföldről beszedett jogdíjak felosztása

2024
06/
25

Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak) / Payout for sound recordings